Ereky Károly Díjban részesült Szekér Patrik vegyészmérnök mesterszakos hallgató a MÜKKI Bio-Nanorendszerek Kutatólaboratóriumában készített „Arzén (III) megkötésére képes flagelláris fehérjék előállítása géntechnológiai eszközökkel” című szakdolgozatáért (témavezető: Dr. Jankovics Hajnalka, tud. munkatárs). A díj a VEAB Ipari Biotechnológiai Munkabizottság 2017. november 14-i ülésén került átadásra. A díjazottnak és témavezetőjének gratulálunk.
AZ MTA VESZPRÉMI TERÜLETI BIZOTTSÁG ELNÖKE ÉS A PANNON EGYETEM REKTORA TISZTELETTEL MEGHÍVJA A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE VESZPRÉMI MEGNYITÓJÁRA
Az ünnepélyes megnyitó ideje és helye: 2017. november 9. 1030 Pannon Egyetem, Aula, Veszprém, Egyetem u. 10.
részletek

2017 október 9-11 között a Pannon Egyetemen kerül megrendezésre a CECE 2017 14th International Interdisciplinary Meeting on Bioanalysis című konferencia, mely a bioanalitikai kutatások egy kiemelt rendezvénye Kelet-Közép-Európában. A szervezők lehetőséget biztosítanak a PE hallgatóinak és oktatóinak a rendezvény térítésmentes látogatására is, azonban ebben az esetben az étel-ital fogyasztás valamint a részvétel a közösségi programokon nem megengedett. A konferencia honlapján elérhető az előadók névsora és rövid bemutatkozása:

Molecular Frontiers szimpózium 2017. Szeptember 14-15. melynek témája: "Fehérjék a gyógyszerkutatásban".
Az MTA Pécsi Területi Bizottsága (PAB) és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) 2005 óta rendezi meg Pannon Tudományos Nap (PTN) című közös konferenciáját, amelynek célja a dunántúli régióban elért legújabb és legérdekesebb tudományos eredmények bemutatása. A konferenciának 2017-ben is az elmúlt években kiváló házigazdának bizonyult Nagykanizsa ad otthont.

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület által meghirdetett Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj pályázat idei nyertese
a dr. Guttman András által vezetett MTA-PE Transzlációs Glikomika Kutatócsoport.
PANNON EGYETEM
Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézet
MEGHÍVÓ
A Pannon Egyetem Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézete, a VEAB Nanotechnológiai Munkabizottsága és Műszaki Kémiai Munkabizottsága tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait
2017. augusztus 2-án (szerdán) 10:00 órakor
az I. épület 4. emelet 414-es szemináriumi terem
(Veszprém, Egyetem u. 10.)
tartandó tudományos előadásra.
A szeminárium keretében a PE Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola doktorandusz hallgatóinak angol nyelvű beszámolóira kerül sor, továbbá röviden bemutatják munkájukat az MTA-PE Transzlációs Glikomika Kutatócsoport külsős doktorandusz hallgatói is.
Időpont: 2017. június 27. (kedd) 10:00 óra